Tartalom Michael Crichton: Őslénypark
 Ismerős az a cím, hogy Őslénypark? Nem? És az, hogy Jurassic Park? Ez már ugye inkább? Nos, a kettő egy és ugyanaz. Na persze most nem a filmre gondolok, hiszen arra még azt is túlzás lenne mondani, hogy "Best of Őslénypark." Igaz, a szereplők nagyjából - ismétlem: nagyjából - megegyeznek, és a történet szálai között is lehet hasonlóságokat felfedezni, azonban ha a teljes egészet nézzük, ég és föld a különbség. Hogy ezt miért említettem meg? Csak azért, mert ha úgy vagy vele: már láttam a filmet, felesleges elolvasni a könyvet is, erre én csak azt válaszolhatom: gondold meg még egyszer, mielőtt elhamarkodottan cselekszel.
Az alaptörténet ugyanaz, mint a filmben, de ha esetleg létezik ember, aki nem hallott volna még a moziról, íme egy rövid leírás. Van egy John Hammond nevű üzletember, aki valóra váltja a saját, és szinte minden gyerek álmát: génmanipulációval, klónozással életre kelti a többmillió évvel ezelőtt kihalt őshüllőket. Mindezt egy Costa Ricától nem messze fekvő szigeten teszi, az Isla Nublaron, ahol kialakított egy üdülőközponttal egybegyúrt állatkertet; természetesen őshüllőkkel. Mikor a parkban problémák jelentkeznek, a hitelezők követelik: néhány tudós látogasson el a szigetre, hogy véleményt alkossanak az ott látottakról, és ha kell, megvétózzák a terveket. Hammond próbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne, így a kirándulásra még az unokáit is meghívja, hogy családiasabb legyen a légkör. A túra elindul, ám hiba csúszik a számításokba. Hammond cégének egyik alkalmazottja elégedetlen a fizetésével, ezért némi mellékesért beleegyezik, hogy egy konkurens géntechnológiai szervezet számára megszerzi a dinoszaurusz embriókat. Hogy véghezvihesse tervét, ki kell kapcsolnia a park majdnem minden biztonsági rendszerét, így a vendégeket óvó elektromos kerítéseket is. Csakhogy a tudósok egy csapata és a gyerekek így a parkban rekednek.
Az Őslénypark azon kevés könyvek egyike, amit most éppen legalább harmadszor olvasok el. Márpedig az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon ritkán nyálazok át egy regényt egynél többször, viszont Crichton kötetei sorra ilyenek, ez pedig jelenthet valamit.
Michael Crichton ebben a könyvében is mesteri módon vegyíti az akciót, drámát, valamint a tudományt. Azt hiszem, az ő regényeire bátran rámondható, hogy "tudományos fantasztikus", hiszen a történetek nem csak szórakoztatnak, de eközben olyan észrevétlenül vezetnek be minket tudományos körökbe, hogy szinte észre sem vesszük. Az Őslényparkban például, miközben izgalmas események követik egymást, lassan megismerjük a tényeket, hogy mennyi vita folyik még manapság is az őshüllők hideg-, avagy melegvérűségével kapcsolatban, hogy egyes hüllők csak mozgó dolgokat látnak, hogy milyen gyorsan fejlődik manapság a géntechnológia... A könyvben minden tényszerűen szerepel pontos dátumokkal, adatokkal, mintha mindaz, amit elmesél, valóban megtörtént volna. S mikor az ember becsukja a könyvet, ha egy pillanatra is, de eszébe villan: mi van, ha meg is történt?
Idézet:
Lex az öklével dörömbölt az ajtón.
- Grant bácsi! - kiabálta. - Grant doktor!
- Nyugi! - szólt Tim. - Visszajön!
- De hová lett?
- Ide figyelj! Grant professzor tudja, mit csinál. Egy perc, és itt lesz - mondta Tim.
- De most legyen itt! Azt akarom! - kiáltotta Lex. Csípőjére szorította összezárt öklét, könyökét szélesre feszítette. Dühösen toporzékolt.
Ekkor azonban iszonyatos bömbölés reszkettette meg a levegőt, s a tyrannosaurus feje áttört a zuhatag vízfalán.
Feléjük nyomult.
Tim megdermedt, és bénult rettenettel nézte, amint az óriás száj hatalmasra nyílik. Lex sikított, és a földre vetette magát. A fej ide-oda ingott, majd visszahúzódott. Tim azonban továbbra is látta az állat árnyát a vízfüggönyön.
Beljebb rántotta Lexet a mélyedésbe, éppen abban a pillanatban, amikor újabb üvöltés hangzott fel, s az állkapcsok ismét áttörtek a zuhatagon. A vastag nyelv ki-be járt. A fejről fröcskölt a víz minden felé. Aztán megint visszahúzódott.
Lex remegve bújt Timhez.
- Gyűlölöm! - mondta. Hátrahúzódva lekuporodott, de a mélyedés csak egy-két méteres volt, az is teli mindenféle gépezettel. Nem volt hova bújniuk.
A fej újra feléjük közeledett a vízesésen át, ám ezúttal lassan, majd megállt, s az állkapocs megpihent a földön. A tyrannosaurus tágra nyílt orrlikakkal szaglászott, szívta a levegőt, ám a szemei még mindig kívül voltak a vízesésen.
Tim fejében ez járt: "Nem lát minket! Tudja, hogy itt vagyunk, de nem lát át a vízen!"
A tyrannosaurus szaglászott.
- Mit csinál? - szólalt meg újra Lex.
- Ssss!
Mélyről jövő morgás, aztán az állkapcsok lassan szétnyíltak, és kisiklott a nyelv. Vastag volt, kékesfekete, kis, kétfelé ágazó bemélyedéssel a hegyén. Másfél méteres hossza könnyen elért a mélyedés hátsó faláig. Súrlódó zajjal végigsiklott a szűrőhengereken. Tim és Lex a csövekhez tapadt.
A nyelv lassan balra csúszott, majd jobbra. Loccsanva ütődött a gépezeteknek. Felfelé hajló hegye körültapogatta a csöveket és a szelepeket. Tim látta, hogy az izommozgásai olyanok, mint egy elefánt ormányáé. A nyelv a mélyedés jobb oldala mentén visszahúzódott. Közben végigsiklott Lex lábán.
- Juj! - szólt halkan a kislány.
A nyelv abban a pillanatban megállt. Hegye hátragörbült, mint egy kígyó, kezdett felemelkedni a kislány teste mentén...
- Nehogy megmozdulj! - súgta Tim.
...végig az arcán, aztán föl tovább Tim vállára, s végül a kisfiú arca köré tekeredett. Tim összeszorította a szemét, amint a nyálkás izomköteg az arcához ért, és eltakarta. Forró volt, nedves, a bűze mint a vizeleté. A nyelv immár teljesen körbetekerte, majd lassan, nagyon lassan húzni kezdte a nyitott állkapocs felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
